SZVZ paktum

„Nógrádi Szabad Vállalkozási Zóna” helyi foglalkoztatási paktum

TOP-5.1.2-15-NG1-2016-00002

2016 augusztusában a Nógrádi fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. által vezetett konzorcium pályázatot nyújtott be a TOP-5.1.2-15-NG1 „Helyi foglalkoztatási együttműködések” pályázati konstrukció keretében helyi foglalkoztatási paktum kialakításának és megvalósításának támogatására.

A pályázó konzorcium további tagjai: Bátonyterenye Város Önkormányzata, Szécsény Város Önkormányzata, a Pásztói Polgármesteri Hivatal, Nógrád Megyei Kormányhivatal, valamint a Kontakt Alapítvány. A projekt megvalósításához a konzorciumi partnerek 1,383 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el 100%-os támogatási intenzitás mellett, melynek legalább 70%-át munkaerőpiaci szolgáltatásokra, képzési- és bértámogatásokra került felhasználásra.

A foglalkoztatási paktum feladata volt, hogy a helyi foglalkoztatási stratégiában lefektetett célok elérése érdekében erősítette a csatlakozó szervezetek foglalkoztatást segítő együttműködését, társadalmi szerepvállalását, összehangolta a munkaerőpiaci keresletet és kínálatot, megtalálta a megoldást a fejlődő mikro-, kis és középvállalkozások munkaerő igényeinek rugalmas kielégítésére, illetve támogatta a hátrányos helyzetű célcsoportokat annak érdekében, hogy hosszú távra megélhetést biztosító munkát találjanak. Csatlakoztak hozzá Bátonyterenyei, Pásztói, Szécsényi és Salgótarjáni Járásban működő szervezetek, akik egyetértettek a fenti célokkal, és együttműködésükkel támogatni kívánták azok elérését.

A Nógrádi Szabad Vállalkozási Zóna helyi foglalkoztatási paktum munkaadói partnerkörébe elsősorban a térségben működő mikro-, kis és középvállalkozások tartoztak. A foglalkoztatási paktum képzési, mentorálási és foglalkoztatási programjai a munkaadók Paktumirodához bejelentett igényei alapján indultak. A nyújtott támogatások lehetnek képzési és foglalkoztatási jellegűek voltak: foglalkoztatást elősegítő képzések, elhelyezkedést segítő bértámogatás, bérköltség és mobilitási támogatások, állásközvetítés, munkaerő-piaci szolgáltatások, önfoglalkoztatóvá válás támogatása, valamint a munkába járáshoz és a munkaerő-piaci szolgáltatásokhoz kapcsolódó utazási költségek támogatása. A személyek bevonását, képzésben és foglalkoztatásban maradását mentorok segítették.

A „Nógrádi Szabad Vállalkozási Zóna” helyi foglalkoztatási paktumhoz - a konzorciumi tagokon túl - több mint húsz szervezet csatlakozott, voltak közöttük vállalkozások, képzőintézmények, civil és vállalkozói szervezetek, kamarák, önkormányzatok. 2023.06.07-én megrendezésre került a projektzáró rendezvénye. A projekt tényleges megvalósítási ideje: 2016.12.01-2023.06.30.

 

Bővebb információ:

06-32-421-400

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.